A napokban kaptam egy nagyon kedves üzenetet egy olvasómtól azzal a kérdéssel, hogy írok-e a közeljövőben az angol fociról.
Bár egy kis ideig közöm volt az angol focihoz, mint az Umbro márka magyarországi marketingese, még a manchesteri Old Trafford Stadionban 2006-ban megrendezett angol-magyar barátságos mérkőzésen is részt vettem, ahol Michael Owen-el és az anyukájával is találkoztam, de a téma boncolgatását nem vállaltam, mivel annyira nem értek hozzá és nem is érdekel:-)
Szóval megkértem, hogy írjon ő róla.
Fogadjátok szeretettel Nagy Koczka György olvasónk írását:
Ismerd meg az angol Championship-et!
„A labdarúgás bölcsője Anglia.” –bizonyára már találkoztunk ezzel a kifejezéssel. De vajon miért pont Angliára mondjuk, hogy onnan ered a labdarúgás?
Sok minden megerősíti e mondás valóságalapját, ugyanis az első futballklubokat itt alapították, az első futballtorna is ideköthető, de az első válogatott mérkőzést is a brit félszigeten játszották le (1870. március. 5: Anglia 1-1 Skócia). Az már csak hab a tortán, hogy a nagy hagyományoknak örvendő FA kupa első kiírása 1871-re tehető. A szabályok pedig egyre jobban finomodtak ki…
1888-ban az Aston Villa akkori igazgatójának, William McGregor javaslatára megalapították a Football League-t, mivel az angol játékosoknak nem volt elég, hogy csak 2-3 hetente játszanak mérkőzéseket. 1892-re a Football League kezdett túlnépesedni és elindították a Division Two-t, ahol ugyanúgy 18 csapat küzdött egymással, mint a Football League-ban.
Elérkeztünk tehát a mai Championship-es bajnokságunkhoz. 1892-1992-ig Division Two-nak, majd 1992-2004-ig Division One-nak hívták a bajnokságot. A nagy érdeklődést nem csak a Premier liga, hanem a Championship is megérezte. A 2004/2005-ös szezonban majdnem 10 millióan látogattak ki a bajnokság küzdelmeire, ami azt jelentette, hogy a negyedik legnézettebb bajnoksággá nőtte ki magát. Ez a legnagyobb számú, másodosztályú bajnokság és természetesen a TV-s bevételeknek is nagy szerepük van.
A bajnokság augusztustól májusig tart és a csapatok oda-vissza megmérkőznek egymással, ami 46 meccset jelent csapatonként. Az első két helyezett automatikusan feljut, a 3ik a 6ikkal, a negyedik az ötödikkel játszik oda-vissza osztályozót és a két továbbjutó a Wembley-ben mérkőzik meg egymással. Az utolsó három helyezett kiesik a Liga One-ba, a Liga One-ból szintén 3 csapat jön fel, a Premier ligából is 3 esik ki a Championship-be.
A mostani (2016/2017-es) szezonban olyan nagy múltú klubok játszanak a Championshipbe, mint a Newcastle United, a Leeds United, a Fulham FC, a Norwich City, az Aston Villa és a Nottingham Forest.
Remélem tetszett György írása. A témát az örökkévalóságig lehetne boncolgatni. Akinek bármi kérdése van, az nyugodtan írjon a Championship Hungary Facebook oldalra és a fiúk örömmel válaszolnak.