Helyek, ételek, érdekességek és csodák Nagy-Britanniából

Nagy-Britannia kincsei tőlem nektek

Nagy-Britannia kincsei tőlem nektek

A Hot Cross Buns és néhány kedvenc brit húsvéti szokás

2017. április 17. - Vankó Csilla

A Húsvét ünneplése Angliában még a kereszténység előtti időkre nyúlik vissza. Az angolszász istennő, Eostre dicsőítése már jóval azelőtt szokásban volt, hogy a keresztény vallás elterjedt egész Európa szerte. 

A briteknél szinte minden tradíció többszáz vagy akár ezer éves, így húsvétkor is van egy pár szokás, amit már nagyon rég óta tartanak.

Én most összeszedtem párat, ami különösen szimpatikus nekem:

Hot Cross Buns (kedvenc recepttel)

Az egyik kedvenc angol csemegém ez az édes, mazsolás, fűszeres, élesztős zsömle egy kereszttel a tetején. Természetesen ennek a finomságnak is van egy története, ami többszáz évre vezethető vissza.

img_5157.JPG

A kereszt eredetileg a négy égtájat és a nap forgását szimbolizálta, ami egyben szimbóluma volt a tökéletes tavaszi napéjegyenlőségnek is. Később az egyházban a kereszt az édes zsömle tetején Jézus keresztre feszítését hivatott szimbolizálni. Ezeket általában egyházi ünnepeken, templomokban és temetéseken szolgálták fel, de a finomság a lakosság körében, hétköznapokon is nagyon népszerű lett. Az egyháznak nem volt más választása, mint keresztényesíteni ezt az édes kenyeret, melyhez I. Erzsébet királynő segítségét is kérte. Ő 1592-ben törvénybe iktatta, hogy a keresztezett zsömléket csak vallásos ceremóniák alkalmával, úgy mint karácsonykor, húsvétkor vagy temetésekkor lehet fogyasztani.

A zsömlék körül a mai napig sok babona kering:

  • állítólag ha beteg ember eszik belőle, akkor hamarosan jobban lesz;
  • ha két ember megosztja egymással, akkor azzal barátságukat erősítik az elkövetkezendő évre;;
  • ha valaki hajóútra ment, ajánlatos volt vinni belőle, mert állítólag megóvott a hajótöréstől;
  • ha a konyhában fellógatjuk, akkor az meg hivatott védeni a lakást a tüzektől és biztosította azt, hogy a kenyér mindig tökéletesre sikerüljön. Ezt húsvétkor minden évben ki kell cserélni.

A hagyomány szerin élt egyszer egy özvegyasszony, akinek a fia tengerész volt. Egy alkalommal, mielőtt a fiú kihajózott, ilyen zsemlét kért az anyjától nagypéntekre: addigra tervezte ugyanis a hazatérését. Azonban soha nem tért vissza. Attól kezdve az özvegy minden nagypénteken sütött a fiának nagypéntekre zsemlét, hátha egyszer hazatér. A kis zsemléket egy horgászhálóban gyűjtötte. Miután meghalt, a házát egy kis pubbá alakították, ahol még mindig látható a háló a zsemlékkel. A pub neve „The Widows's Son" lett, vagyis „Az Özvegy Fia". Minden évben egy tengerész egy új zsemlét helyez a hálóba, és az arra járó hajósok, tengerészek imát mondanak az özvegyért. 

 alan_beckett_places_the_bun_on_good_friday_4th_april_1958.jpg

the_widow_s_son_london.jpg

widowsson4.jpg

A sok-sok év alatt, amióta létezik a recept, mindig változott egy kicsit és a mai napig több változata van. Nekem az alábbi recept a kedvencem, amit meg is sütöttem idén nagypénteken:

Hozzávalók:

  • 500g finomliszt, plusz egy kicsi a dagasztáshoz
  • 75g caster cukor (apróbb szemű kristálycukor)
  • 2 tk süti fűszerkeverék (korábban itt írtam róla)
  • 1 tk őrölt fahéj
  • 1 citrom finomra reszelt héja
  • 10g só
  • 10g szárított élesztő
  • 40g vaj
  • 300ml tej
  • 1 felvert tojás
  • 200g mazsola vagy szárított vörös áfonya
  • 50g apróra vágott, kandírozott citrushéj
  • Olaj

A tetejére:

Elkészítés:

  1. Tedd a lisztet, cukrot, a fűszereket és a citromhéjat egy nagy tálba és keverd össze. Add hozzá a sót és a szárított élesztőt. Utána mehet bele a tojás.
  2. Egylábosban melegítsd fel a tejet és a vajat. Öntsd a vajas tejet a tojásos száraz összetevőkhöz adagolva. Gyúrd össze a hozzávalókat, amíg puha tésztát nem kapsz.
  3. Rakd ki a tésztát lisztezett gyúródeszkára. Kézzel gyúrd és közben add hozzá a mazsolát és a kandírozott citrushéjat. Dagaszd kb. 10 percig, amíg nem kapsz egy ruganyós és selymes tésztát. Dagasztógéppel is csinálhatod, ha úgy jobban szereted.
  4. Olajozz ki egy tálat és rakd bele a tésztát. Fedd le a tálat folpack-al, tedd a tálat meleg helyre és hagyd kelni a tésztát 1,5 órán keresztűl, amíg a duplájára nem nő.
  5. Rakd ki a megkelt tésztát lisztezett gyúródeszkára és alakíts ki 12 golyót s tésztából. A golyókat rakd egymás mellé egy kicsit lapítva, aránylag közel sütőpapírral bélelt tepsibe.
  6. Takard le a tepsit konyharuhával és rakd meleg helyre 40-60 percig, hogy tovább kelhessen a tészta és duplájára nőjenek a golyók.
  7. Melegítsd elő a sütőt 220 fokra, légkeveréses sütőt 200 fokra, gázsütőt 7-es fokozatra.
  8. A tetejéhez keverd össze a lisztet 100 ml vízzel és töltsd bele egy nyomózsákba. Ha nincs otthon nyomózsákod, használhatsz sima nejlon tasakot, aminek levágod az egyik csücskét.
  9. Amikor a zsmelék duplájára keltek, nyomj a tetejükre egy keresztet. Tedd a sütőbe 15-20 percre, amíg aranybarnára sül.
  10. A Golden syrup-ot melegítsd fel és miután kivetted a sütőből a kész zsmléket, még melegen kendd meg őket a sziruppal

 

Easter bonnets, azaz a díszes húsvéti kalapok

Szintén egy több száz éves tradíció, amit a mai napig tartanak a britek.

Eredetileg a Húsvét vasárnapi misére kezdték el hordani az asszonyok a virágokkal díszített kalapokat, ami a megújulást szimbolizálta. Ilyenkor felvették és a mai napig is felveszik a legszebb ruhájukat, a díszes kalapjukat a hívek és úgy mennek a gyönyörűen, színes virágokkal és fehér liliomokkal dekorált templomokba. A díszes kalap készítése elterjedt a nem templombajáró emberek között is.  Az iskolákban és óvodákban a gyerekek már húsvét előtt elkezdik a színes papírkalapok gyártását, hogy ők is csatlakozhassanak a falun/városon keresztülhaladó ünnepi felvonuláshoz, amit a hagyomány szerint húsvét hétfőn tartanak.

old.jpg

 new.jpg

Morris Dance

A Morris tánc az egyik legnagyobb látványosság húsvétkor. Egy ősi tavasztánc, amivel a gonosz tél szellemet szeretnék elijeszteni.  A táncot mindig hivatásos férfi táncosok adják elő mindenfelé az országban. A táncosok öltözete nagyon hagyományos - fehér inget, piros selyemövet, fekete nadrágot és virágokkal díszített szalmakalapot viselnek. Piros és zöld szalagokkal, virágokkal és zászlókkal díszitik öltözetüket.  

3ab5aba9fd65957f0b6dafae1e2cd491.jpg

morris.jpg

 

Cadbury’s Creme Egg

Ahogy sok minden más esetében is elsők voltak az angolok, az első igazi, klasszikus, üreges csokitojás is a brit  Cadbury műhelyben készült 1875-ben.

A brit húsvét sem igazi a Cadbury Crème Egg csokitojás nélkül. Én is nagyon szeretem, bár iszonyatosan édes.

nom1.jpg

Ezt a fajta csokitojást 1963 óta gyártják, kívül tejcsokoládé réteg borítja, a belsejel pedig fehér és sárga fondant krémmel töltött, így valóban úgy néz ki belül, mint egy tojás. A csokitojás szilveszter és húsvét között a legnagyobb számban értékesített édesipari termék az Egyesült Királyságban: 200 millió darabot értékesítenek belőle, a márka értéke pedig közel 55 millió font. 

Mivel ennyire népszerű és a britek nagyon ragaszkodnak hozzá, 2015-ben óriási felháborodást keltett, hogy a Cadbury megváltoztatta a terméket. Addig a tojásokat a népszerű Cadbury Dairy Milk csokikhoz is felhasznált masszával borították be – 2015-től viszont úgy döntöttek, sima Cadbury csokoládémasszát használnak. A The Guardian január 12.-ét, a bejelentés napját az "édesipar szomorú napjának" nevezte és a brit sajtó heteken át a beérkező petícióktól volt hangos. Egy Facebook oldalt is indítottak az eredeti csokitojás recept védelmének érdekében.

Persze a megemlített szokásokon kívül van még rengetek olyan szokás, ami a brit húsvétokat jellemzi, de most csak a kedvenceimet szedtem össze.

A süti tényleg nagyon finom. Ha van kedvetek süssétek meg és írjátok meg a véleményeteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://nagy-britannia-kincsei.blog.hu/api/trackback/id/tr9912431383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása